Szakmai elismerések

2015-ben LOVAS MÁRTA, a Históriás Társaság Kulturális Egyesület elnöke múzeumpedagógiai életműdíjat kapott

http://mokk.skanzen.hu/2015-ben-lovas-marta-kapta-a-muzeumpedagogiai-eletmudijat.htmlgetdata-php

LAUDÁCIÓ 
Lovas Márta a hazai múzeumi „közművelődés” egyik alapítója és vezéralakja.
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett, magyar nyelv és irodalom, pedagógia szakon. Múzeumi pályafutását 1976-ban kezdte a Magyar Nemzeti Múzeumban. 1976 és 1997 között a Magyar Nemzeti Múzeum Közművelődési Osztályának vezetője.
•    Múzeumpedagógiai törekvések, programok gondozása, módszertanai felügyelete;
•    oktatás és gyakorlatvezetés a felnőttképzésben és a felsőoktatásban, folyamatos utánpótlás nevelése, felkészítése, képzése-továbbképzése;
•    konferenciák tervezése, szervezése, valamint szakfelügyeleti és szakértői tevékenység fűződik nevéhez.
1997-2013 között, nyugdíjasként is elkötelezetten dolgozott tovább, a múzeumi közművelődés, a múzeumpedagógia fejlesztése, elismerése érdekében.

Kutatási területe a szélesen értelmezett múzeumi ismeretátadás. Szakmai tevékenységével meghatározó szerepet játszott a e terület reformtörekvéseinek megvalósításában, elterjesztésében. Az általa kidolgozott programok, fejlesztések tudatos szakmai vizsgálatok, elemzések eredményein alapultak. Munkájának, szemléletének fókuszában az aktivitás és a komplexitás állt.
Kutatási eredményeiről, módszertani tevékenységének tapasztalatairól számos publikáció jelent meg.  Kezdeményezője és aktív résztvevője – több alkalommal szervezője – volt a hazai múzeumpedagógiai élet szakmai fórumainak.

Munkájában kiemelt szerepe volt már a 80-as évektől a rendszeres felnőtt és pedagógus továbbképzések szervezésének. Célkitűzése volt, hogy a múzeumokban folyó pedagógiai tevékenység az iskolai oktatás és nevelés természetes részévé válhasson, mint a formális és nem formálist nevelést egyaránt hatékonyan segítő reformpedagógiai módszer.
–    1981-1989 között a Magyar Nemzeti Múzeum pedagógus továbbképző táborainak szervezője és előadója
–    Képző és Iparművészeti Főiskola – Tölgyfa Galéria múzeumpedagógia szakirányán előadó, kollégium- és gyakorlatvezető)
–    1999-től az ELTE PPK múzeumpedagógia szakirányú képzésén előadó és speciális kollégiumvezető

2003 és 2008 között a Magyar Nemzeti Múzeum akkreditált pedagógus továbbképző tanfolyamának alapítója, előadója és gyakorlatvezetője. Szakmai szemléletét a magas színvonalon végzett munka iránti feltétlen igény, valamint a több intézmény munkatársait összefogó projektekben való gondolkodás jellemezte.
Határozott kiállásával képviselte a hazai múzeumpedagógia ügyét minden fórumon. Az általa kiépített széles társadalmi és civil kapcsolati bázis lehetővé tette, hogy a kulturális életben a múzeumpedagógia a kultúraközvetítés egyik meghatározó elemévé válhasson.

A Népművelők Országos Egyesületében a múzeumi közművelődés területének szakmai képviselője. 2006 és 2013 között közművelődési szakértője a szakterületet irányító minisztérium Alfa Programjának. 2009-től a kulturális tárca megbízásában szakfelügyelői és szakértői feladatokat látott el. Közös múzeumpedagógiai programokat szervezett németországi, ausztriai és romániai/erdélyi múzeumokkal, intézményekkel és pedagógus szervezetekkel.

Beosztottaival, tanítványaival a munka számára mindig közösségi volt. A 80-as évektől olyan múzeumpedagógiai-közművelődési műhelyt hozott létre, amelynek alapja a közös gondolkodás, a csapatmunkában rejlő lehetőségek maximális kiaknázása volt.

Három évtizedes munkájának egyik szélesen ható eredménye, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum múzeumpedagógiai tevékenysége köré olyan szakmai kört és „holdudvart” épített ki, melyben több mint 60 szakember növekedett fel, s vált nem csak évtizedekig segítőjévé, de szakértőjévé is a területnek.

Lovas Márta személyisége és munkássága máig meghatározó és érvényes a hazai múzeumpedagógiában. Életműve, szakmai tevékenységének hatása az elmúlt 40 évben nem korlátozódott a Magyar Nemzeti Múzeumra, hatással volt a hazai múzeumi életre.

Fotó: kultura.hu